2016. január 5., kedd

Megérkezett a 6B első plakátja!

Már csak hat hetet kell várnunk a Pretty Little Liars folytatására – az izgalom fokozása végett pedig a készítők végre közzétették a 6B névre keresztelt fél évad első plakátját.


Az utóbbi napokban számtalan titokról lehullott a lepel azzal kapcsolatban, hogy hogyan is folytatódik majd az ABC Family (most már Freeform) egyik legnépszerűbb sorozata, így megtudhattuk, hogyan alakult a lányok élete az elmúlt öt évben, és némi ízelítőt kaphattunk abból, miféle borzalmak várnak rájuk „A” nélkül is.

A készítők az Entertainment Weeklyn keresztül hozták nyilvánosságra a sorozat új promóciós plakátját, és bár találgathatnánk, hogy van-e jelentőssége a beállásnak, a helyszínnek és a kiegészítőknek, mégsem tesszük, hiszen Rosewoodról van szó, ahol – mint tudjuk – bármi megtörténhet.

Ezzel együtt lehullott a lepel arról is, melyik új nyitást használják majd a sorozat elején, ugyanis a Teen Vogue úgy tudja, a Hannás verzióra esett a választás, mások ezzel szemben úgy vélik, minden epizódnál másikat láthatunk majd. Bármi is az igazság, izgatottan várjuk a folytatást, hiszen mint korábban beszámoltunk róla, egy új főgonosz is feltűnik majd a színen, aki az előzetes beszámolók szerint még az évekig rettegett, rejtélyes „A”-n is túltesz majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése